Istennel társbérletben

Isten, és én régen vagyunk együtt társbérletben. Megosztunk
asztalt, ágyat, békésen lakjuk a házat. Az Úr itt van a mozdula-
taimban, most is szavaimban, jól megfér a tudatalattimban. És
ez így is lesz, míg a végső útra fel nem kér. Nem sürgetem, de
egyszer úgyis magához int. Elém áll, rám szól, felszólít, amint
---------------------------------------------------------
az a szolgának obsit kiadáskor kijár. A mór megtette kötelessé-
gét, a mór mehet! És ez könnyen meglehet, mert szolgáltam én
már éppen eleget. S, ha ezt diktálja a becsület, és ott fent az Is-
teni etikett, hát legyen. Uram, legyen úgy, ahogy te akarod! Csak
tudod, azért jólesne, ha a végtisztességben kegyelmed több fi-
gyelemmel, és segítőbb szándékkal lenne irántam. Persze ki az,
---------------------------------------------------------
ki közülünk hibátlan, de bízva a csodákban, én azért könnyű
szívvel, és a visszatérés reményével indulnék el innét. Jó Uram, 
nekem nem ez lesz az első, és nem is az utolsó utam, de én úgy 
szeretnék végig menni a fényes tejúton, a csillagporos körúton,
ahogyan én onnét idejöttem. Ruhátlan, szégyentelen, síró sze-
gényen, rívó reményben, meztelen, vakon, egészen csupaszon.
---------------------------------------------------------
Angyal András > Istennel társbérletben