Tokaj-hegy lábánál

Messziről ered és messzire vezet a Föld egy-egy folyója.
És mindnek van köztes sodra, zöld partja, bölcs medre,
és maga jelölte hossza. Bárhogy is, de számomra nincs
kedvesebb, mint Tokajnál a Bodrog, és a Tisza szerelmi
légyottja. Kit érdekel más folyónak merre van iránya, mi-
lyen a sodra, a fodra. Én rám csupán kettejük násza, és
------------------------------------
az öreg borissza Tokaj hegy hat igazán. Ritkán járok erre,
de, ha látom őket, csak állok, meredve rájuk. Úgy bámu-
lom őket, mint templom falán a legszebb ikonképet. Maga
a varázslat, ahogy a folyók a hegylába alatt csendes nász-
ban eggyé válnak. Ezért is irigylem a Tokaj-hegyet, mert ta-
nuja e szelíd gyönyörnek, s részese e tájnak. Faggatom is,
------------------------------------
lévén kíváncsi természet, kérdem az öreget, ki igen szem-
érmes. Ritkán szól, s mikor, ha válaszol, olyankor egészen
közel hajol. - Ne vedd dicsekvésnek fiam, súgja; én eleddig
sok titkoknak voltam, és még leszek is tanúja. De számod-
ra olyan rövidre szabott az élet, hogy addig csodálj minket,
amíg lehet. Okosan érvel az öreg. Nem is kérlelem többet.
------------------------------------
Hallgatok. Higgadt, bölcs alkat, ő is elhallgat. Bóbiskol, hu-
nyorog, hisz hosszú volt a nap. Nekem is, de maradok még
kicsit. Ijedt fenség az ég, egy ideig nézem még. Rég láttam
ilyet. Szemem issza, pórusaimba ivódik, szívembe lopódzik.
Az öreg hegy varázsa jeleket üzen, és már a Bodrog, és a
Tisza násza is itt van ereimben. Indulok, magammal viszem.