Vita apámmal

Azt mondom neked, maradj itthon fiam. Azt becsüld meg,
ami van. Mindig jobb itthon, mint bárhol másutt. És azt is
tudd fiam, hogy te olyan magányos leszel ott, mint az ujjam.
- Ugyan már, édesapám, ugyan, ha elmegyek, mit veszitek?
Talán nem lesz pénzem, ruhám, kenyerem? - Higgy nekem
Bandikám, hiszen mind gubát cserélt ebért, kóbor senki lett,

---------------------------------------------------------

ki elment innen. - Olyan biztos ebben? Hát, tudja meg édes-

apám, én nem leszek gubáért ebet vett kóbor jött-ment, nem

leszek csupasz senki, mint a többi. - Fiam, neki vágni a nagy

ismeretlenek, gondold csak meg; más az élet, más a képzelet.

Édesapám, ez az én csatám, engedje, hogy tanuljak a magam

baján. - Maga csak, ne nézzen engem madárnak, nem hiszek

---------------------------------------------------------

magának. Hát, veled nem lehet beszélni, te túl konok vagy fi-

am, hogy az Isten b@sszon meg, mondta vulgárisan. - Tudja,

meg én nem vagyok bolond, ismerem a csíziót, én ott öltöny

be járok, majd és nyakkendőt hordok. - Csak meg ne bánd a

dolgot. Kicsit káromkodott még, de a végén elhallgatott. Jött-

ment szegény, nyilván haragot érzett, és kínjában fütyörészett.