Emlékeim szénapadlásán őrzöm rég a frissen kaszált rét illatát.
Bőrömön érzem még a nyári nap tűző, mindenen átütő sugarát.
Látom az időeresztékén át a lekaszált fűszálak sorokba dőlt rend-
jét. Látom apám kimért lépteit és, amint inas karjaival nagyokat
suhint. Úgy halad a nagy zöld gaz sűrűjében, hogy szinte szalad.
-----
Látom ahogy göcsörtös keze alatt gyáván megadják magukat, és
lerogynak a kókadt fűszálak. Én meg csak fáradt, és álmatag ara-
szolok utána. Tegnap megint fülembe csengett, ahogy akkor ott
hátra-hátra szólt nekem. Nem korholt, soha nem bántott, csupán
-----
csak biztatott. De én, a vézna legény bárhogy is igyekeztem, foly-
ton mögötte kullogtam. Ne gyorsan fiam, csak ütemesen, tempó-
san! És ez most a volt küszködésem okán, és Apám megcsende-
sült emléke kapcsán érintett meg. Igen, mert a héten a Kispesti
házunktól nem messze épp a kiserdő útmenti patkáját kaszálták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése