Már ötven éve él emlékeimben egy észak-dunántúli helység neve,
Lábatlan. Ugye, milyen furcsa, és szokatlan számodra. Kezdetben
én is így voltam vele, de már megszoktam. Először katona korom-
ban hallottam róla. Az egyik cimbora, ... itt született. Innen jöttek
hozzá látogatóba, innen kapott csomagot, levelet. Minden innen
-----------
érkezett, ami komfortjához kellett. Ez a kedves cimbora, mintha
édestestvérem lett volna, ... minden dolgot megosztott velem. És
persze nem csak a pakkot, de a sok frissen kapott levelet is. Egy-
szóval, mint a legjobb kebeltárs bizalmába fogadott. Elmondta az
éppen aktuális örömét, bánatát, ... mindent mik szívében éltek, és
-----------
zenéltek. Igen, hisz két éven át volt időnk rá temérdek. A sors úgy
hozta, hogy most én is itt élek Lábatlanon, de a nyomát sem talá-
lom ez egykor volt fogadott testvérnek. Csak Isten tudja a dolgok
okát, Ő ismeri az erdőben a bokrok, s a fák mozgását. Ötven év el-
száradt levele rakódott le, ... és lepte be a volt cimbora lábnyomát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése