Azt mondják a bölcsek, hogy Isten kertjének a rózsa az éke. Szép-
sége őrzője pedig a Nap, s míg ragyog a maga kedvére, és a ker-
tésze örömére felfelé tör, mert számára csak a nap az egyetlen
igaz tükör. Nagy korhely bódulatban a Föld borát issza, zöld
Ádám kosztümöt ölt a borissza, s a tiszta poharába újra, és újra
------
tölt. Ebben a bűvölt állapotban leledzik, mikor a szirma-illata re-
pül, így örül míg víg napjait részeg méhek veszik körül. Hát
Így voltam én is körbe döngicsélve Isten éden kertjének ke-
gyeltje egykor. Megigézett a csálé indulat. Azzal háltam ki másé,
kivel nem szabad. Igen, mert csillagos ég alatt édes bor íze len-
gett, ott forrt bent ifjú szívemben méze. És ez a boldog örömér-
------
zet módfelett szédített. Talán maradtam volna otthon, miként il-
lik, ahogy a magány ágyának lepedőjén márványszobor nyug-
szik? Mikor szivárvány fények, parázna lélek, hústestű vétkek
kísértettek. Maradtam volna gyáva, ... árva magamnak veszteg?
Nem lehetett, mert ott fluoreszkáltak az éjben az édenkerti rózsa
illatok, és boldog fényben ficánkoltak odafent a részeg csillagok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése