Közismert dolog, és tény, hogy mi ketten; Isten, és én már régen
élünk társbérletben. És mint távlat, s egyben békés varázslat, csen-
des kötelékben lakjuk együtt a házat. A táguló tér, s az örök idő
falain belül mindenütt velem van az Úr ... Ő nyilvánul meg vágya-
imban, rám bámul tudatalattimban. Ő testesül meg munkámban,
…
jelen van mozdulataimban, most is itt van szavaimban. Ezért nem
jár bér, és ez így is lesz, amíg Ő, a végső útra fel nem kér. Nyilván
nem sürgetem, de egyszer majd felszólít. Rám szól, ahogy illik, és
amint az a szolgának obsit adáskor kijár ... Emberségének eleget
get tett, immár elmehet! És ez most már bármikor eljühet, mert
…
szolgáltam én már éppen eleget. S ha ezt diktálja a becsület, ha
ezt írja elő ott fent a szent etikett, ám legyen. Uram legyen úgy,
ahogy te akarod! ... Csak tudod, azért az jólesne, ha a végtisztes-
ségben kegyelmed több figyelemmel, egy kicsit jobb, egy kicsit
segítőbb szándékkal lenne irántam. Mert hát ki az közülünk, aki
…
hibátlan, és persze bízva a csodákban, én azért könnyű szívvel,
a visszatérés reményével indulnék el innét. Jó Uram, én úgy em-
lékszem, hogy nekem ebben a véges végtelenben nem ez az el-
ső, és azt is remélem, hogy nem is ez az utolsó utam. Uram, ha
engeded, ha lehet, én úgy szeretnék végig menni ezen a fényes
…
körúton, ezen a csillagporos tejúton, ahogyan onnan ide megér-
keztem. Fázón, ruhátlan, vakon, szégyentelen csupaszon, sírón,
szegényen, rívó reményben, egészen meztelen. Uram, te drága
szent alak, ahogy jöttem, tanuktól körülvetten, én így hagylak itt,
hogy majd megint magaménak valljalak, és tovább imádhassalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése