Mostanában gyakran megesik, őszfejem olyanok tisztelik, kiktől
nem is várnám. Ennek okán rendre megelőznek az utcán. Nem
tudom mi ad rá okot, pedig azelőtt én emeltem nekik előre kala
pot. Elbizonytalanít ez a hirtelen színváltás. Hiszen a színpad
ugyanaz, és ismerve magamat én sem változtam sokat. A mai fia-
-----
talok, legtöbbször vakok, kik úgy ülnek a buszon, mint a fáradt
iszap, de tegnap ahogy megláttak, hirtelen felálltak, hellyel kínál-
tak. Egy - egy ilyen dolog, hamar zavarba hoz. Pedig mostanában
gyakran megesik, az is, hogy a tavasz kínálja bájait. - Na de ta-
vasz hölgyem, én már régen völgyben, pontosabban az őszben
-----
lakom. – Ne utasítsa vissza ajánlatom, mondja sok önérzetesen.
Mi ez? A sors iróniája, az időskor fintora, rút átok talán, gúny ne-
tán, vagy az őszfejnek kijáró tisztelet? Keresem az okot! Mi lehet
ez a szívet kitáró szeretet, és miért csak most köszön rám sorra?
Sokszor zavarba hoz, hiszen testem, lelkem sajog, és csak a jó Is-
-----
ten a tudója, hogy életem delén túl mennyi nyűggel bajlódom.
Néha, úgy érzem magam, mint az agyon koptatott országút,
amin régóta járok. Igen, már ilyen vén, s elhasznált vagyok! Nagy
kár, hogy a volt csapások mentén csak most integetnek a lányok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése