Isten, és én, mi ketten régen vagyunk együtt társbérletben mint-
ha hűség esküt tettünk volna egymásnak megosztunk asztalt,
ágyat, egy szóval békésen lakjuk a házat. Az Úr itt van a mozdu-
lataimban, most is szavaimban, jól megfér a tudatalattimban. S
ez így is lesz, míg a végső útra fel nem kér. Nem sürgetem, de
-----
egyszer úgyis magához int. Elém áll, rám szól, felszólít, amint az
az a szolgának obsit kiadáskor kijár. Ismered a szlogent. A mór
megtette, amit kellett, a mór mehet! És ez könnyen meglehet,
mert szolgáltam én már éppen eleget. S, ha ezt diktálja a becsü-
let, és ott fent az Isteni etikett, hát legyen. Uram, legyen úgy,
-----
ahogy te akarod! Csak tudod, azért jólesne, ha a végtisztesség-
ben kegyelmed több figyelemmel, és segítőbb szándékkal lenne
irántam. Persze ki az, ki közülünk hibátlan, de bízva a csodákban,
én azért könnyű szívvel, és a visszatérés reményével indulnék el
innét. Jó Uram, nekem nem ez lesz az első, és nem is az utolsó
-----
utam, ezt régóta én már tudom, de én úgy szeretnék végig men-
ni a te fényes tejutadon, a te csillagporos körutadon, ahogyan én
onnét idejöttem. Szeretettel vártan, szégyentelen ruhátlan, síró
szegényen, rívó reményben, meztelen, vakon, egészen csupaszon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése