Egy időben mindig engem küldött anyám vásárolni, merthogy a
testvérek közül én tudtam a legjobban számolni. Jól esett ezt tő-
le hallani, és én egy percig sem akartam ebben őt megcáfolni,
de mielőtt átléptem volna a küszöböt cetlire vetettem, hogy mit
kell a boltból veni. És mivelhogy a jó Isten nekem észt is adott
ezért a kapott pénzt, újból megszámoltam. Aztán a fúrott kútnál
-----------------
megint megnéztem a fémérmeket, de nem volt az sem több, se
kevesebb. Zsebembe csúsztattam őket, ... majd a szatyrot a nya-
kamba kaptam, és boldog elégedetten ugráltam a slipper fák kö-
zött. Igen ám, de mire én a sínek közt Jakabó Erzsi nénémhez
értem, ott a bolt előtt, már jócskán hibádzott a fizetőeszköz. Sír-
va raktam le a pultra az összecsömöszölt cetlit, és a megmaradt
-----------------
forintokat. Amikről Erzsi néném ugyan így azt állapította meg,
hogy ez bíz, jócskán hibádzik. Pontosan emlékszem, hogy Pető-
fitől kellett idéznem, nevesen elmondatta velem a ”Megy a ju-
hász szamáron, földig ér a lába” Néném verselés közben nagyo-
kat nevetett, annyira, hogy a végéhez érve már én is nevettem.
-----------------
Majd vigaszképpen, egy zacskó kandics-cukrot, és egy szagos
flóra szappant adott. Lelkemre kötötte még, hogy caola helyett
ezzel mossam okos fejemet, s az összegyűrt cetlivel együtt sza-
tyorba pakolta a felírtakat. - Aztán erről egy kukkot se szólj az
anyádnak! És ezután mindig boldognak, és vidámnak lássalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése