A hétköznapok titka

Úgy vélem a hétköznapok porában, terveink, álmaink honá-
ban, hogy egyazon úton járunk. Bár szívünk, és eszünk azt

sugallja, hogy külön-külön vezet csapásunk. De a dolgok tit-

ka, a sorompók nyitja, s zárja egy, és ugyanaz. Persze ezt csak
utólag tudod meg ... Úgy, és akkor, mikor a veled egy ivású el-
meséli neked a történetet. Akkor jössz rá, hogy ugyanez már
------------------
veled is megesett. S te tátott szájjal, és kerek szemekkel figye-
led ... Hát ez meg, hogy lehet? A felismerés érzetével tör rád
a döbbenet. Úgy véled, mintha egy előre kitervelt körgát men-
tén járnál. Egyszer gyermekkoromban, arra vettek rá a nagyob-
bak, hogy ereszkedjek le a szomszéd porta sötét gödrébe. Azzal

cikiztek, hogy úgy sem merek lemenni, mert ahhoz túlságosan
------------------
gyáva vagyok ... Ugyan már én a falnak is neki megyek, ha úgy
akarom, gondoltam magamban. Nem láttam át a szitán. Majd,
mikor már lent voltam, akkor a tréfa okán felhúzták a létrát, én
meg, mint cirkusz porondján a riadt póniló, ott járkáltam körbe
körbe-körbae a betonsiló peremén. Rémülten toporogtam, hol ma-

gam elé, hol meg az ég, a kevéske beszüremlő fény felé néztem.

------------------
Lidérces álomnak, örökké valóságnak tűnt ez akkor. Régi nóta,
már én magam is vén lettem azóta. De nem szűnt meg bennem
a kétely, nem halványult el egészen a félelem. Úgy ültem ott lenn
a mélyben, mint a bolondgomba az öregfa tövében. Aztán nagy
sokára mégis csak leengedték a létrát. Én meg mint, ki kéreti ma-
gát, ott maradtam a magam választotta csapdám ölében. Mond-
------------------
ván, jó ez itt nekem. Mikor nagy nehezen felmásztam, gyötörten
estem össze a felszínen. Még ma is úgy érzem terveink sodrában,
a hétköznapok porában, hogy a felajánlott létrán járok. Bár bátor
szívem, jámbor eszem azt sugallja, hogy ez nem csapda, sem nem
nyakamba vett iga, hanem maga a szabadság útja. De néha még
ma is becsap a tapasztalat, bár a nyitja, és a zárja egy, és ugyanaz.