Remény

Mint viharvert ősz öreg embert illet a tisztelet, úgy tisztel-

tem én mindig az életet, és ezután is ez lesz a mércém.

Minek révén régóta az bennem az érzet, hogy a sors, a vég-

zet, csupán csak  egy nagy pillanatfény. És nem más, mint a

velünk történt csodának éles, és gyors felvillanása. Persze 

----------------
az emberi lét, az érzet a tudat sem több, mint Isten

egyszeri ajándéka a végleges elmúlásra. Mert itt e setét

nemlét mezsgyéjén innen, ebben az életnek nevezett
ringben, ha ítéletem nem csal a tett, és a szó arra való,
hogy a békét, és a szeretet szolgálja. Hisz vak ember az,
----------------
akit vad indulata vezérel ... Aki az embertársának kárt
okoz, az árt magának is. Mire jó a másik elleni harc, ha
kudarc a vége. Nem létezik jobb, és megnyugtatóbb ér-
zés, mint a lelki béke. Persze ezt csupán a közös meg-
becsücsülés, a kölcsönös tisztelet révén érhetjük el. Aki
józan ésszel mérlegel, csak az dönthet jól. Mire való az
----------------
egymást maró csacsiság? Hova vezet, hova visz az ön-
telt kivagyiság? Isten igazán az egyetlen jó, és vigaszán
emberhez méltó élmény az egymásba vetett hit. Ez a kö-
zös remény visz minket előrébb. A szíveket, a fejeket be, és

megvilágító fény, a kölcsönös katarzis az, ami a nagy, és
közös elvárásaink szerint egyszer mégiscsak bekövetkezik.