Kölyökkoromban harangszóra
naponta ebédet vittem apámnak
a révészházba. Nem kellett
rábeszélni, örömmel tettem. Igen, hi-
szen nekem amúgyis, és mindig ott
csapongott a képzeletem a ha-
lászkunyhó körül. A Tiszai halász
szép négy lánya közül különösen
a nagyobbik járt folyton az
eszemben, aki nem csak egy osztályba
-------------------
járt, de egy padban is ült velem. Attól kezdve, hogy Bercelre ke-
rült egészen báb lettem általa.
Olyannyira beleszerettem, hogy
szünetekben megosztottam vele az újságpapírba csomagolt zsí-
ros kenyerem. S ő, ezt következetesen, és készségesen mindig el
is fogadta, én meg szívesen éheztem miatta. Sosem kért, de,
ha
-------------------
hozzám ért, megütött az áram. Lévén gyengébb tanuló nálam, én
írtam neki is a leckét. Fölöttébb megfogott a bája; bűvölt kék sze-
me, szép szája, és a két ágba font szőke haja. Annyira megbabo-
názott, hogy szinte megőrültem érte ...
Nyári szünetekben, amíg
apám a révészházban ebédelt, suttyomban evezőt fogtam, és
már
-------------------
is odaát voltam a túlparton. Bár őt is, akárcsak engem, nagyon
rövid pórázon tartotta az apja. Ennek ellenére sokszor ott kapott
vele kettesben a csónakban. Persze én is kaptam verést érte, és mi-
atta, ... de megérte. Aztán egy keddi
napon nem jött be az iskolá-
ba, pedig még lepcsánkát is tettem a táskába. És hiába kerestem.
-------------------
A halászkunyhóban, csak egy tolltartót találtam a nagy decembe-
ri hóban. Amit valószínűleg bent tartott a táska aljában. Sohasem
kutattam holmija között, így aztán nem láthattam. Fedele alá egy
rövid üzenetet vésett, mit nekem kékkel, és pirossal vastagon még ki
is színezett ... Nagyon szeretnék adni, hisz vakon szeretlek Bandi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése