Mikor
villanyt gyújtunk a sötétben, és a megvillant napok
ködében kihúzunk egy rozzant fiókot szobánkban. Mikor
a komódban rátalálunk egy még ott lapult emlékre, egy rég
megsárgult fényképre, ilyenkor fény fellobban szívünkben.
Ilyenkor az emlékek lázában meghúzódunk a múlt
bozót-
---------------------------------------
jában. Igen, hiszen ez volt aztán a csodakor. Ilyen volt, ak-
kor a széna illatú boglyasor. Nem tudtuk akkor, hogy mi
a mi kalitka boldogságunk titka. Furcsa eszméletek ezek a
különös
percek, az elcsent időnek ritka, csontig ható pillana-
ta. Ilyenkor, mikor ez a rég látott kép kezünkbe kerül,
vissza-
----------------------------------------
menekülünk a múltba. Ilyenkor lelkünk felderül, megpihe-
nünk a tegnap bozótjában. Így lelünk mi mostanában egy-
másra. Böngészünk, …
keresgélünk az
interneten, s miközben
nézelődünk, rálelünk egy fényképre,
… egy régi ismerősre, egy
képre, levélre, sárga kéziratra, egy fotóra, egy
vidéki rokonra.
----------------------------------------
Így lelünk mi mostanában az egy tőről fakadó hajtásunkra.
Rátalálunk
eredő forrásunkra, közös sorsunkra, s általa egy-
másra,
és önmagunkra. S ezt a felfedezésünk, ezt a mi valóra
ébredésünk kitesszük az időhálóra lengni. Hiszen, ezt ki kell
tenni. Ki a világfalára, hogy mindenki csodálja, és látva lássa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése