A ház végében állt az öreg
tengerikas. De úgy, az agg
hogy, az szakadt állapotában is méltóságot sugárzott.
A kifosztott kukoricacsősz kora tavasztól deres őszig
ott ásított üresen az istálló és a glédába rakott farakás
között. Mélázva állt ott, nagy álmokat szőtt, reménnyel.
---------------------------
Aranysárga csövekről, dús szemektől megrakott vas-
tag csövekről ábrándozott. Emlékeiben büszke tömör
szemeket citálva, arany rögöket remélt, és magába
révült. Zsibbadt talpával tartva a szérűt, mély álomba
szédült. Néha szusszantott, s jó nagyokat horkantott.
Mígnem egy ködgubás, fagyos őszi reggelen a csálé
---------------------------
góré magánya a tengeri szárak aranyára ébredt. És
hogy, az szakadt állapotában is méltóságot sugárzott.
A kifosztott kukoricacsősz kora tavasztól deres őszig
ott ásított üresen az istálló és a glédába rakott farakás
között. Mélázva állt ott, nagy álmokat szőtt, reménnyel.
---------------------------
Aranysárga csövekről, dús szemektől megrakott vas-
tag csövekről ábrándozott. Emlékeiben büszke tömör
szemeket citálva, arany rögöket remélt, és magába
révült. Zsibbadt talpával tartva a szérűt, mély álomba
szédült. Néha szusszantott, s jó nagyokat horkantott.
Mígnem egy ködgubás, fagyos őszi reggelen a csálé
---------------------------
góré magánya a tengeri szárak aranyára ébredt. És
csövek mind, és rendre ráköszöntek. És, amíg a derék
kas csőről csőre emberi mód fogadta őket a mezőről,
annak öreg mellkasa egyre csak dagadt az örömtől. A
vén tároló álma végre teljesült, és megint elcsendesült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése