Gondolatok a berceli temetőben

Véreim, ti drága szentek, ti mindig siettek. Amikor a megállt idő talált résén

ideestek hozzám, gyertyát gyújtotok, imát mondtok, mindjárt rohantok to-

vább. Míg eleven voltam, így rohantam én is. Ma már tudom, hogy akko-

ron a tegnapok, a kitaposott csapások árkában az orromig sem láttam. Én

bizony, ebből a rövid életből, ebből a faltól falig létből alig fogtam fel vala-

mit. Társas magányba bújtan éltem napestig. A valahogy mégiscsak jobb

lesz az élet! Én ennek a megszokott, megkopott reménynek nótáját fújtam.

Persze így utólag már nem fontos, hogy milyen volt a múltam. A földi léten

innen már nem érdekes, mikor, s hogyan botoltam. Már csak az lényeges,

-----------------------------------------------------------------

ami ezen túl van. Tudjátok a ringen, a tülekedés határán innen más a világ.

Most, hogy síromnál megálltok, mikor imát mondtok, amikor a gyertyaláng-

érzet itt fog titeket, ez a ti reményetek, a csalóka vágyatok, hogy valamit lát-

tok, ez a ti álmotok csupán csak délibáb képet fest tinéktek. És hiába néztek

kutakodó szemmel de, ha még nesszel is figyeltek, énreám ti itt nem találtok.

Akire ti vágytok, az egykor volt kincs, kiről regéltek, nincs. Nincs itt az áhított

lélek, akit ti reméltek. Mert a sírok közt, csak az enyészet, maga a földszaga,

csak a nyirok, és az örök pára az, amit ti magatokba szívtok. Látón, csodára

várón nem ölt testet a lélek. Megvallom tinéktek földönfutóknak, hogy hiába

-----------------------------------------------------------------

kerestek kínban testet öltött lelket a sírban. Krisztus óta, ilyen földi világnak,

nem adatott meg ember fiának. Tudjátok, én a szélben vagyok, ott találtok,

mikor elfújjátok a viasz szagú áhítat pislákoló lángját, vagy éppen az esti

páraködben, amikor meggyújtjátok a lámpát. Én veletek vagyok bánatban,

örömben, ha emlékeztek, rám, mikor beszéltek rólam, de akkor is, ha nem.

Mint apró láthatatlan ott leledzem az út porában és, ha úgy tartja kedvem a

naphonában, mikor az fénysugaraival reátok süt, ilyenkor örömlény angyala-

ival én adom nektek a derűt. Én a fűben hatok, a fában körözök, mikor hoz-

-----------------------------------------------------------------

zátok szólok, amikor reátok köszönök, és a ti egész földi éltetekben veletek

vagyok. Mellettetek virrasztok az éjszakák neszében, szerényen meghúzó-

dok a nappalok csendjében. Eleven enyimek, ti szerető szívek, ölelő karok,

én ott lapulok minden egyes szavatokban, ott vagyok imáitokban, bent lobo-

gok a gyertya lángban, és kimondva, kimondatlan, de azokban a hálaadó

virágokban is ott vagyok, amit most síromra hoztatok. Én ott vagyok benn

a megszegett kenyérben, mikor megéheztek, és mikor magatokhoz vesz-

tek. Drága szentek, nincs több, s szeretőbb, amit most elmondhatok nektek.

-----------------------------------------------------------------

Angyal András  >  Gondolatok a berceli temetőben