Atyai szigor

Kora kölyökkorom óta rövid pányvára fogtak. Pedig én nem
igáslónak, de csikósnak szerettem volna lenni. Jó lett volna
gondtalan játszani, mint a hasonszőrű többi. Nem feltétlen
a pálcát tudni, de helyében vesszőt, vélten felhőt lovagolni.
Persze, kinek volt mersze szólni. Hisz csak azt lehetett tenni,
--------------------------------------------------------------
mit a szigor engedett, és úgy lehetett menni, ahogy a gyeplő
vezetett. Hiába égett a szabadulás lángja, ha le lett szítva a
lámpa. Talán azért is szerettem hitem templomát, mert ott átél-
hettem a csodát. A tisztaság, a szabadság, és a megbocsájtás
mítoszát. Az iskola meg, nem csak tudást adott, de a szabad-
--------------------------------------------------------------
ságra, a játékra is megtanított. Búcsú nélkül ment el szegény,
varázsegén, még ma is körém gyűjti akarásszavait, onnan kül-
di utasításait. Fiam, fontos dolog a szándék, és az akarat, az
növeli emberré a csírázó magvakat. Persze gond mindig lesz,
mert az nem eresztesz, de, ha rám hallgatsz, egyre kevesebb.

--------------------------------------------------------------
Angyal András  >  Atyai szigor