Lacza Mihály bácsi mesél

Ha hiszitek, ha nem még boldog suhanc koromban vót nekem

egy táltos lovam. De az olyan vót, de olyan, amilyen ebben a

faluban, még a nagyságos Oklocsányi Úrnak sem. Oszt, ezt a

táltos lovat eccer, úgy dél tájékán éppen a Déri tanyán itattam

a gémes kútnál. Az a kút még mindig megvan, de most mán,

a gémes helyett, kerekes lett. Hát ahogy itatok, csak úgy legé-

-----------------------------------------------------

nyesen szájtátok, rendesen látom ám, hogy a kútkáván lapul

egy királykoronás béka. Csak úgy csendesen lap-lap, lappan-

gott. Nyilván, régóta lehetett mán az ott, és olyképpen, hogy

csak úgy aranylott a korona a fején. Az úgy fénylett, csillogott

gyerekek, az úgy ragyogott, mint a nap. Erre a békára olyan

tisztán emlékszek, mintha tegnap láttam vóna. Na mármost,

ahogy érte nyúlok, az ott nyomban kígyóvá változott. Hát én

-----------------------------------------------------

nem hittem a szememnek. Még a vén kutyám is megijedt sze-
gény, szűkölt, vonyított. És ezt most azért mondtam el nektek,
mert azelőtt ilyen nem vót Bercelen, igaz, hogy azóta sem. La-

cza bácsi arról meséljen, amikor Amerikából hazajövet azon a

nagy lakatlan szigeten kikötöttek, ott nyárson sütött kolbászt,

meg szalonnát ettek! Hol van az már gyerekek? Az árgyélusát!

-----------------------------------------------------

Jut eszembe, ezeknek a disznóságoknak, legalább a fele odaát

maradt! Most meg amondó vónék kis komák, hogy menjetek

inkább haza. És, ha jók lesztek, hónap megint mesélek nektek.

Arról gyerekek, arról mesélek majd, hogy miért különb embe-

rek a Berceliek, mint más falubeliek. De elébb vigyétek el a

csarnokba a tejet, mert az a kannába alszik itt meg. Hisz az is

szeret aludni ám, ahogy az én drága pipámba a balkán dohány.