Van olyan nap, mikor fölötted konok felhőtömeg tornyosul. Ilyen-
kor átok ver téged, üldözöttet. Nyüszítve nézed az ólmos ég alól,
sorsod miként alakul. Torkod szorul, félsz, kedved beborul. Látni
véled a poklot. Csakhogy tenni kell, menni kell, mert ez a dolgod.
Hinni a holnapot, vinni ember voltod. Bízni Istenben, hiszen a ha-
sonmása vagy. Ő, ki fentről figyeli dolgodat, a tétlen napokat szá-
mon kéri rajtad. Örökölt jogon becsüld hát az Úr birodalmát ba-
-------
rátom. Őrizd rád bízott portáját mindenáron. Szállásod ez, mihez
nincs fogható. Hol a Mindenható, és a Hold a lámpásod. Ahol éji
nászod csillagokkal hálod, kik bizton őrzik álmod, hisz reggel kel-
ned kell, talpra kell állnod. Mikor, ha ébredsz, felnézel az égre,
ott rendre látod még földi léted innét, hogy ezek Istened egét ne-
ked ismét színesre festették. Nekem persze nehéz kémlelni szivár-
vány terét, szemem ég, fejem szédül, de hitem jeléül márt több
-------
mint hetven évet számolok, és bár innen fog még földi létem, de
már vannak napok, mikor erőm fogy, testben lankadok. Én, tett-
erős kaszás népek vére vagyok, bölcs kérges kezű kapások intel-
mét tanultam. Van, úgy hogy földhöz lapultan hallom, ahogy a
kapavágta időréseken nem is oly rég örökölt szívem miként ka-
impál. Az imént még létem hőseként kapott oxigént, de aztán
vacillál, meg - megáll. Ilyenkor már arra is emlékszem, mikor az
Úr égő csipkebokor mellett vadul zengett, s kőbe vésette a rendet.
-------
Hirdetve az emberi jó dicséretét, a szót, az igét. Ezt csak azért me-
sélem el most neked, mert el sem hiszed, hogy mire képes öreg
korára az emlékezet. Mikoris a görcs szögeket ver a szívizmokba.
Ilyenkor bíz sűrítve érzed ember voltod, ugyanis nyüszítve nézed
az ólmos ég alól, sorsod miként alakul. Torkod szorul, kedved be-
borul. Becsüld hát Isten ajándékát barátom, hiszen még a tied,
nyisd tágra a szemed, és tiszteséggel őrizd portáját, amíg lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése