Volt idő, mikor nagy s nemes célokra tanítottál. Lelkem mélyén te
voltál mindennél szebben, és fényesebben. Te töltötted be egé-
szen az én tiszta, és gyanutlan gyermekkori csendem. Aztán
hogy, hogyan nem, valahogy elmaradtál, vagy én távolodtam el
tőled, már nem emlékszem. Egy időben oly sok sürgető dolog
------
történt köröttem, hogy már nem tudtam a megváltásodra várni.
Elkezdtem a magam útját járni. Én konok csak akkor fogtam fel
hiányod, ha eltévedtem, ha elfogyott a magamba vetett hitem.
- Uram te tudod a legjobban, milyen öntörvényűen éltem, és élek
még ma is. Gonosz, komisz, és galád mód megátalkodott vagyok.
Imáimban mindig annak adok hangot, hogy "Legyen meg a te
------
szent akaratod.” Ám itt bent az odvas és züllött, akarástól űzött,
szívemben nem vagyok hozzád hű, és jó. Nem, mert igében,
cselekvésben mindig ellent mondok neked. Bár tudom, hogy nem
érdemled. Uram, ebben az átkozott s folytonos, trappban elfáradt
a tőled kapott lovam, a rút rohanásban elfogyott alólam az út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése