Rokon

Mikor villanyt gyújtunk a sötétben, és a megvillant napok

ködében kihúzunk egy rozzant fiókot szobánkban. Mikor

a komódban rátalálunk egy még ott lapult emlékre, ... egy

rég megsárgult fényképre, ilyenkor ... fény lobban szívünk

ben. Ilyenkor az emlékek lázában meghúzódunk a múlt bo-

---------------------------------------

zótjában. Igen, hiszen ez volt aztán a csodakor. Ilyen volt,

akkor a széna illatú boglyasor. Nem tudtuk mi akkor, hogy

mi a mi kalitka boldogságunk titka. Furcsa eszméletek ezek

a különös percek, az elcsent időnek ritka, csontig ható pilla-

nata. Ilyenkor, mikor ez a rég látott kép kezünkbe kerül, visz-

----------------------------------------

szahúzódunk a múltba, lelkünk felderül, és megpihenünk a

tegnap bozótjában. Így lelünk mi mostanában egymásra. Ke-

resgélünk, ... böngészünk az interneten, s miközben nézelő

dünk, rálelünk egy fényképre, … egy régi ismerősre, egy kép-

re, levélre, sárga kéziratra, egy fotóra, egy vidéki rokonra. Így

----------------------------------------

lelünk mi mostanában az egy tőről fakadó hajtásunkra. Ráta-

lálunk eredő forrásunkra, közös sorsunkra, s általa egymásra,

és önmagunkra. S ezt a felfedezésünk, ... ezt a mi valóra éb-

redésünk kitesszük az időhálóra lengni. Hiszen, ... ezt ki kell

tenni. Ki a világfalára, hogy mindenki csodálja, és látva lássa.