Úgy emlékszem, alig hét éves, ha lehettem, nagyanyám kezem-
be tett egy imakönyvet ... Nézd csak milyen szépek benne képek.
Tedd el, a tied, mondta. Hálát éreztem iránta, és szeretet. Ezt az
imakönyvet mintha rám méretezték volna épp a markomba fért.
Ave Mária. Ez volt a borító lapjára írva. Olyannyira tetszett, hogy
----------------
bár kezdetben még szótagolva, de aztán néhány hét múlva már
folyamatosan olvastam oda-vissza. Nem tudtam betelni vele. Az
iskolába is magammal vittem, óraközben többször belenéztem.
Úgy emlékszem, hogy végtelen öröm fogott el mindig, és áhítat.
Odahaza, a párna alatt őriztem. Esténként úgy aludtam el, hogy
----------------
velem volt az Isten. Vasárnap, ha megkondult a harang, nagy-
anyám misére indult, én meg kigyúlt szívvel, és a készülődés lá-
zától kipirult arccal, és persze a tőle kapott imakönyvvel együtt
mentem vele. Az ő kíséretében, Isten házának küszöbét átlépve
büszkén vetettem keresztet. Bent a falak közt engem úgy meg-
----------------
csapott a tömjén illata, úgy áthatott a közös ima, hogy déli ha-
rangszóra mindig megtisztulva tértem haza. Soha nem ért olyan
nagy kegy, és soha nem voltam olyan boldog, mint akkor ott víg
gyermekkorom idején egy-egy vasárnapi szentmisén. Én azóta is
a vén szekrény fiókjában őrzöm a nagyanyámtól kapott ereklyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése