A múlt erdején át vezet embernemzedékek útja. Alvászavarom-
ban, ezeréves emlékek néznek rám vissza. Nem mondanám, ha
nem így lenne, de még azt se, hogy repdesek örömömben. És,
ha megfeszülők se tudom mi a titka, és azt se, hogy mért pont
engem kísértenek. Ők főként hajnaltájt, az éjszaka homályán át
---------------
jönnek. De igaz valójukban túlról, messze odaátról, ... és régről.
Szinte névről ismerem, megszólítom őket; gyerekeket, férfiakat,
nőket. És az is érdekes, hogy meg vagyok tisztelve általuk. Igen,
mert kedves vendégek ők, szomszédok, testvérek, rokonok. Min-
dig csendesek, békések, és, ha kérdeznek, válaszolok. Amikor ők
---------------
mesélnek, én hallgatok. Csendesen beszélgetünk, ők a rég múlt-
ról, én meg a tegnap dolgairól, mindennapi eseményekről, ter-
vekről, álmokról, egy kicsit a jövőről, és mindenről mi keserít, mi
vidít. És ők mindezt elhiszik, sőt együtt éreznek, és drukkolnak ne-
kem. Mi több türelmesen megvárják míg kint félálomban elszívok
---------------
egy cigit. Visszamegyek, lámpát oltok, elfoglalom a kanapét, mon-
dom tovább a szót, a mesét, ők is a magukét. Így megy ez reggelig,
mígnem fény szüremlik az ablakon át, bevilágítja a szobát. Most
már aludnék, mert az ágy, az álomszuszék vágy tartana még, csak
hát nincs tovább, a derengő vasvilág rám kiált. Ébresztő jó barát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése