Elkésett köszönet

A fiók aljában simult egy rég megsárgult kép. Úgy került ke-

zembe, hogy könny szökött szemembe. Ilyenkor, mikor elkapod

az időt, s az emléket, fogod a fényképet, asztalnak dőlsz és ad-

dig írsz, míg tart a katarzis. Tegnap, egy sovány fiút néztem így

sokáig. Szemében babonás megváltóláz ólálkodott ... Néztem

a fiút, aki csendes istenhittel hagyta el a falut. - Akkor én most

-----------------

elbúcsúznék. - No lám, mitől dörög az ég? Hová készülsz, mi

jutott eszedbe Bandikám? Kérdezte Apám. - Talán a felisme-

rés Édesapám, de most már végképp, és villámként. Mert ez

a mi falunk olyan birkahodály, hol élni nem lehet. Mert amer-

re a szem ellát, csak a nagy templomhomály, és ezen a mu-

száj szegleten, sok a vétség, de még a szegénység is döntő

-----------------

ok. Ezek a kódis lakta utcasorok, medő próbálkozások nekem.

Ebből az imádság karámból én elmegyek ... Akkor két ember

szíve szakadt meg ott. Anyám imádkozott, ... kezét tördelve

rimánkodott. Apám döbbenten ült a karos ládán. Csalódott
kábán, felelősségről, családról, adósságról beszélt, ami még
terhelte a ház felét. Közben egy olasz sláger hangzott fel épp

-----------------

a rádióból. Gigliola Cinquetti torkából tört fel a hang, míg a

bőröndbe pakoltam. A "Nonoletán” dal sírt fülemben, fájt, saj-

gott, szívembe nyilallott. Közben hol Anyámra, hol meg Apám-

ra néztem zavartan. Aztán Apám, ki már nem bírta tovább, fel-

állt, odakint a tornácon babrált valamit. Mikor indultam, még

utánam szólt ... - Tudod fiam, most, hogy bezártad mamagad

-----------------

mögött az ajtót, te ebbe a házba a lábad már még egyszer ide

be nem teszed! Ez csengett fülemben. Aztán Pesten, ebben

a zajos városban sokáig nem leltem helyem ... Engem már ré-

gen nem vonz a város fénye, sem zaja. De kettőjük intő szava

még ma is itt cseng a fülemben. Az okokat, amiért tőlük eljöttem

már másként látom, nem bújok el előlük. De, amit nem tettem,
előttük, akkor ott régen, ... most megemelem kalapom mélyen.