Méhek döngicsélnek

Méhek döngicsélnek a tornác melletti rózsabokor körül. A hűs
árnyék védelme okán, a kert feletti grádics felső fokán, a rács
mögül nézem őket. Részegülten figyelem, ahogy csapongó rajuk
zsibongó nótázásba bódul. Annyira bolondul, mélyül, bent ül
fülemben, szent, őszinte hangjuk, hogy szinte szívemben zsong.
----------------
Olyan határtalan zümmögésük, és úgy lebeg a futórózsa felett,
mint a meleg júniusi nyár. Közülük egy csapodár hozzám szegő-
dik. Előbb a fejemre, aztán a kezemre száll. Tűzbe hoz közelsége.
Egészen részeg leszek tőle. Hálából marasztalni szeretném, al-
kalmi istenteremtmény társamat. Az asztalon álló cukortartóból
----------------
néhány szemet elhelyezek a vállamon. Látom, ahogy elbizonyta-
lanodik, egy ideig forgolódik, majd határozott léptekkel felmá-
szik a karomon. Eddig a pillanatig alig éreztem valamit a mé-
hek szorgos világából, de ez itt, ez a kedves rafinált egészen meg-
hat. Jól esik, ahogy ez az okos állat lábával bőrömön tapogat.
----------------
Egy hajszállal sem vagyok több, sem különb lény a gondviselő
szemében, mint ő. Néztem volna még sokáig, ... miként cikázik
szemén a fény, és amint törékeny testén, szárnyas ösztönén ját-
szik vele az idegeibe vájt mézédes hite. De aztán, ... amilyen
hamar a zilált sokaság közül kivált, olyan hamar vissza is szállt.