Messziről jön, messzire visz az élet

Meglásd egyszer sorsod lesz neked is te velem egy földlakó,
hogy a mozgást úgy koordinálod majd, mint részeg ember a
kerékpárt. Mert lesz idő, mikor a ritkuló csontod rigolyáit fo-
god tűrni majd. Úgy viseled a bajt réveteg utazó, mint a szek-
rénybe szédült molylepte ruhád, ami veled együtt viseltes. És
--------------------------------------------
még szerencsésnek is tudhatod magad, ha e becses kort meg-
éred. Bizony furcsa dolgokat művel az élet. Hisz, miközben de-
rűs eszet ad. Borús meszet rak szívkoszorú-ered falára, és ko-
nok barázdákat szánt szomorú fejed homlokára. S mikor, ha
aludni térsz éjszaka, akkor a múltad facér szentjánosbogara
--------------------------------------------
kacér bújócskát játszik veled. Mert ez olyan ám, hogy van mikor
fénylik, máskor meg eltűnik. Úgy nevezik, hogy öregkori emléke-
zet. Mikoris az elszállt évek pitypangbolyhait kergeted. Fel, s alá
járkálsz szobádban faltól-falig. Álmosan mászkálsz, hogy felleld
a viharvert tegnapok szélhordta magvait ... Igen, így van ez, mert
--------------------------------------------
szíved szerint emlékezeted hálójába fognád az eltűnt időt. Ami
csupán hiúság, pótcselekvés, s tán rögeszmés butaság. Igen, hi-
szen a földből kinőtt csemete, felnőtt jegenye korig sem ér fel az
égig. De, ha mégis, akkor Ő az unoka. Aki nem kér, de nem ám.
Ő bíz, két kézzel dörömböl az idő ajtaján. Betoppan a várva várt
--------------------------------------------
jövő, s testet ölt véred folytatásaként, s okán. Te meg, tágra nyílt
szemekkel nézed a kis bámészt. Olyan Ő számodra, aki, ha rád
néz, mint eső után a derűs ég. Tátva marad a szád, hisz maga a
szivárvány néz vissza rád. És hinnéd-e ezek után, ha fájsz is, ha
még bánt is, hogy életed véges. Mikor már el,- és meg is érted,
és látva, látod, hogy bizony messziről jön, és messzire visz az élet.