Cséplések emléke

Füstöt pöfög az acél sárkány, kormos felhőt dohog a körmös járgány.

Benn a gyomrában cápafogat fen a káosz, hol keréksokaság forog. Sok

acsar szemben álló csavar, egymásra morog. S míg lassanként felzúg

a gép, s gondos olajozottsága okán elindul, jelként suhint, ordas nyelv-

ként nyalint a hajtószíj. Az etetődob torkánál két ember áll, kezük jár.

-------------------------------------------------

Kévét zabál a csép szája, s az örvény, a cúg-törvény habzsolva vaskos

kötegeket húz magába. Olajat cserregnek, egymásnak esnek a fogas-
kerekek. Aztán kisvártatva száraz barna, és érett sárga szemeket ejte-
nek el a búzafejek. Az éhes csép,  szemekkel teli kévét rág, sokasodik a
búzászsák. Sürög a nép. Szorgos kezük, lázas igyekezetük nyomán a

-------------------------------------------------

kicsépelt szalma, gondos kazalba rakva. Egyszer csak elfogynak a ké-

vék, leáll a gép. Körül pelyva zúzalék köd szitál még, törektől száll a lég.

A monoton zaj lassan elül, a portaudvaron belül csend és szalmaillat.

A cséplőnép árnyékba tikkad. Korsót csókol a szomjúság szikkadt szája,

talán még harap is valamit éhe jeléül. Miközben fájdalma enyhül; már is

-------------------------------------------------

a lábát, és a derekat nyújtja. Aztán kis idő múlva zsibbadva, fájva bár,

de talpra áll. Hajat, és ruhát simítva kötést, és fogat szorít. Letelt a pihe-

nő idő. Zsebkendőt vesz elő, megtörli izzadtság- és porlepte homlokát.

Majd sajgó derekát, és fájó lábát vonszolva elindul a szomszéd portára.

Oda, hol megint ugyanaz a munka járja, de már egy másik gazda várja.