Apám sírjánál

Már napok óta egykedvű csendes eső permetez Bercelen. Itt
babrál a sírok közt szüntelen. Négy éves lehettem, amikor elő-
ször kijöttem ide. Azelőtt csak messziről láttam temetőt, Riadt
félelem fogott el, alig kaptam levegőt. Remegtem, könyörögtem
apámnak, vegyen fel ... Hogy alább hagyjon bennem a félelem,
nyakába vett. Nem bánt itt senki, nyugtatott. Rég volt, de mély
----------------
nyomot hagyhatott, mert még ma is kísért. Minként az is, ahogy
velem egy-egy rokon sírjához ért, imát mondott, és mintha meg-
érintette volna őket, a keresztre tette kezét. Megsimogatta a fej-
fák tetejét, majd ismét nyakába vett. Akkoriban erős dohányos
lehetett, mert míg egy másik sírhoz ment, pipájából újfent füst
fodrozott. Szerettem a dohány szagot, a pipa füstjét, de különös-
----------------
képp ... apám közelségét. Számomra a dohányzás ma is minden-
napos rítus, és az igéző varázsán még mindig misztikus. Persze
éveken át sok más is véremmé vált s, mint tetten érhető lelet úgy
él bennem tovább. Ami leginkább a bevésett múlt áhítatából ered-
het ... Lett légyen bár kimondott szó az, akár cselekvő mozdulat.
Mert miként most is, ahogy a gyertyával babrálok, ... ahogy imát
----------------
mondok, ennek okán ugyanolyan a mozdulat, de még a hang is
ugyanaz, mint az övé volt egykoron. Olyformán álmodom, hogy
ő matat az én síromon, és míg árnyként babrál itthagyott emléke
felett, régi időkről mesél, mint annak idején tette nyugalmas es-
téken. Jó itt kint a sírnál, bár az eső megint elered, csendesen szi-
tál. S míg az én jó apám mesél, bodrokat ereget, pipája füstje száll.