Szabolcs népe

Szabolcs ősök, várvédő hősök sarja, szittya népek szolga ivadéka
letérdelek. Áldom a világ legfőbb ékét, életet adó fényét, a napot.
Pogány imát mondok rívó papok, riadt szolgák, síró asszonyok
körében. Sámán papos zsolozsmát derék elődök kíséretében.

És most neked is hálát adok, te ... kereszttel megáldott Isten.
Köszönet néked ezer évek árnyékában. Öröm ima védősáncok,
---------------------------------------
dicső harcosok karéjában, itt e sokat szenvedett honi földön,
harcos ősök, szittya hősök árnyékában. Hozsanna néked Uram!

Hálaének, hogy él a magyar, és még élhet. Hiszen volt idő, mikor
ordas barbárok jöttek sereg szám vad, vérszomjas tatárok. Ezek
a zsiványok itt kísértenek ma is. Hordák üvöltését hallani, patkók
dobogását, ekhós szekerek robaját még mindig. A gyalázatuk
---------------------------------------
szugolyokon, falukon, csalitokon, csörtettek végig.  S itt, ezekben
Tisza berkekben vertek tanyát. Magunkban hordjuk a szűz leányok
szemérmét gyalázó szégyenét, a harcosok halál hörgését. Pulyák
félelmét, gyalázatát visszük, átkát cipeljük, amik benn csörge-
deznek ereinkben. A vár tövében, ezer év kopár ölében állok.
Nincs itt már más, csak a lepusztult csupasz föld, amit az élni
---------------------------------------
vágyó ősök, rokonvérek, okos kitartással, szívós akarással a szláv
örökség talapzatára puszta kézzel idehordtak. És bokrok még
ahová nézel, fák, bozótok, itt-ott szél hordta kóró, s szállni
vágyó homok. Hallgasd meg könyörgésem édes Istenem! Néz
le ide! Mert már régen itt lenne ideje, hogy az én vérem, az én 
sokat szenvedett szabolcsi népem, méltán éljen, és végre révbe érjen.