Kéz a kézben

Csak utólag vagy bölcs, mikor már futólag sem izgat társtól várt
öröm. Nem vonz ringó ágy, sem vágy, sem nem hajt ösztön. Mert
bizony egykor voltak napok, mikor még, mint egy angyal szelíd
szárnyával óvott. Vagy épp fordított állapot, és kancsal mód szá-
jon csapott. Bántott az asszonyember, kinek szíve nagy, értelme
tengerár, s esze érzése ágynál, asztalnál messze több nálamnál.
Talán egy-egy éjszakán tele Holdnál még most is ásít a bizarr ég,
------------------------------------------------
de a vihar már rég nem hiányzik. Ritkák a hancúr éjszakák, nem
várnak árnyas bokrok, sem nem gyönyör délutánok. És az se baj,
és kár, ha nem villámlik asztalnál sértett önérzet. Lekozmált az
étek, elsóztad, túlfőzted! Már nem kellenek a veszekedések. Iga-
zi Isten-ajándék, hogy már az ágynál sincsenek sebek. Lármás
kénye-kedvének perlekedések. Vágylak, ... mért nem kellek? Hiá-
nyoztál, hol, és kivel voltál. Hosszú éjszakákba nyúlt, de hál’ Isten-
------------------------------------------------
nek elmúlt. Nyilván a közös asztal, az ismert íz, a meghitt beszél-
getések, most is öröm. És a társas ágy is biztonság, hisz a szív
békére vágyik. Nagy vigasz számomra hogy elmúltak, az idő ho-
mályába hulltak a zajos tegnapok. De, ne hidd, hogy egészen így
van ez. És azt sem, hogy az idő ily néma, mert úgy törnek rám néha
az emlékek, mintha a csak tegnap történtek volna. Belopja hangu-
latát a pillanatba, bezárja magát a mozdulatba. Nem tudom hol ta-
------------------------------------------------
nyázik, talán az ereken, talán a szívem falán, s ezeken át szürem-
lik, s a bőrömön át cikázik? Nem tudom honnan jön, de elementá-
ris az öröm, és a könny. Kötődöm hozzád, mint földhöz a rög. Lett
légyen ez bűn, vagy erény, de tény, és örök.. Persze volt idő, mikor
úgy zúdultak égből a szavak, hogy kő-kövön nem maradt. Dúlt, vil-
lámlott a harag. Bántottál, bántottalak. Mondjad csak, ... úgyis el-
hagylak! De már egy vagyok veled, amit csak is neked köszönhetek.