A véges végtelen

A teremtett lény okulva sorsán a Teremtőt vizslatja, gondolván
arra, hogy a legfőbb bálvány feltárja előtte szivárvány titkait.
Cudar félelme mentén keresi a végtelent. Nekibuzdulva lesi,
kutatja a véges szív, s elme a lehetetlent, míg az Úr fukar ke-
gyelme furcsa ősködbe bújva óvja, elrejti előle dolgait. De jár-
kel a rövid éltű utazó ember, nem nyugszik a kutakodó tudós
mester.  Tenger mélyére merül, kíváncsi eszével furcsa lények-
--------------------------------------------------

kel vegyül. Lent a mélyben rövidlátó-kancsi szemével álhata-
tosan figyel. Bent a sötétben fényt pásztázó kamerát cipel, és,
ha leképezte a még névtelen lényt s veszélybe kerül, hanyatt-
homlok menekül. De mivel büszke küldetéstudata az ismeret-
len útra hajtja, nyögve nekifeszül, s kezdődik a tortúra elölről. 
És nem tudjuk erről az öngyilkos jelöltről, hogy eljut-e a nagy-
apa korba, lesz-e alkalma, s persze unokája, és kedve mesélni
--------------------------------------------------
róla. A másik fajta űrruhába jár, messze száll, távolba néz, ide-
gen lények után fürkész. Bolygókat, csillagokat keres, szeme
égi terekre mered, vaklál, hunyorog és fölöttébb boldog, ha
egy porszemet felfedez. Van, ki föld mélyére ás, nem adja ezer
évnél alább, és ő egész földi életén át neves régész embernek
vallja magát. S mikor, ha gyermek légvár játékaival babrál, tű-
nődve meg-megáll egy-egy korrodált vasnál. Kőbaltás gondok,
--------------------------------------------------
és elporladt csontok közt álma varázsán sámán eszközt talál.
Van ki új színt, és formát kever ki, megfesti. Majd aranyba kere-
tezi a kereket, s a köz falára, az üstökös homlokára kiteszi a tü-
zet, s ezért tetemes elismerést, és összeget vág zsebre. És senki
se törődik vele, pedig hamis, és álságos amit kitalált, hisz fából
formálta meg a vaskarikát. Ilyen az Isten is. Az öröklétet ígérő jós 
úgy boldogít, hogy fényével vakít, és elrejti előlünk valós dolgait.