Szeretet híján

Szeretet híján, olyan elesett, olyan hitvány lennék köztetek,

akárcsak a vétkén tűnődő rab zárkája mélyén. Én mindig

nyíltan, és őszintén mondtam el nektek, mi bántja szívemet.

Igen, hiszen ott a magányban buta vétkem vakított. Vártam

a csodát, és a vágyam arra tanított, hogy őszintén mondjam

---------------------------------------------

el fogságom okát. Én ott a rabságban, a rácsok közt, ott a

magányban önmagam kerestem. Hála Istennek, hogy meg
találtalak titeket, és ráleltem magamra tibennetek. Tőlem ti

ne féljetek, hisz nem kérek én mást, csak azt, hogy néhanap

meghallgassatok. És én csak az igazat szeretném elmondani

---------------------------------------------

nektek. Csak, hogy rájöjjetek, milyen sok a közös bennünk,

és mennyi mindent kell még tennünk, hogy ez a sok össze-

kössön minket. Nem titok az, amit én írok, és, ha mégis az,

akkor ez a titok, a ti titkotok marad. És, ha ti ezen nevettek, 

akkor én is veletek nevetek. Ha meg eleven a seb, mikor, ha

---------------------------------------------

riadt fájó az ihlet, és emiatt sírok, bízvást hiszem, hogy ti

majd megöleltetek. Mert e nélkül, odvas, züllött szívvel, na-

gyon egyedül, szeretet híján, vértelen, kívül-belül hitvány, és

védtelen lennék itt köztetek. Úgy élnék végül, olyan remény

nélkül, mint ahogy a vak koldus vén kutyájával él fény nélkül.