A ladik magánya

Tétlen nézem a fák színes leveleit, üres ladik voltomban figyelem a
bokrok rezdüléseit. Így ősz tájt heteken át magányosan ringatózom
a vízen. Mondhatnám azt is, hogy unatkozom. De nem panaszlom,
állapotom, hiszen hasznos kikapcsolódásnak is vehetem, mert köz-
ben fáradt, kátrányszag bordáim, hajlott dongám nyújtogatom, pi-
hentetem. És ilyenkor a szemem is jobban észrevesz ezt-azt. Így köny-
nyebben képezem le a köröttem zajló dolgokat. Napok óta a Tokaj-
----------------------------------------------------------------
hegyet figyelem. Messziről kékellik, és el-elmereng a bölcs öreg. Vi-
seli. a hátán cipeli a büszke sorokban álló tőkéket. Takarosan ér-
leli a mézes szőlő, az édes aszú fürtök ízeit. A távolból is hallom, a
darazsak zümmögéseit és azt is, ahogy a szelíd méhek döngicsélik
körül az aszott szőlőszemeket. És, ha itt magam körül is körbe nézek
a Tisza berek, azt sejteti, az idén tartós vendég, langymeleg lesz az
ősz. Most meg épp az orrom előtt ficánkol egy szép vörös szárnyú
----------------------------------------------------------------
keszeg. De, minta elunná magát, abba hagyja játékát, és alámerül. Itt
egész nap béke ül a felszínen, alig fodrozik. Ezt a csendet én nagyon
szeretem. Mögöttem egy vén, partra kitett csónak kotyog, magában be-
szél. Vakon szárad a langy meleg napon, ott zsibbad szegény a bakon.
Úgy vélem, vizet remél. Párhétig voltam én is így kint a szárazon. És
ez az én státuszom se sokkal jobb. Mert már hetek óta olyan néma, el-
esett vagyok, olyan béna és hasztalan, hogy mindjárt elsírom magam.