Úgy voltam én egykor, a boldog gyermekkor
időkben, mint a fecske madár.
Mikor, ha ég fölöttem, föld alattam, és ha azt
akartam, már is terített szárny-
nyal lebegtem a Tisza vize
felett. Apám, ki akkor révész volt, nem
látta át ezt
a kölyök
ész rafinériát. Amikor ilyen csodák
történtek velem, rám szólt.
Ne-
ked most hol jár az eszed fiam!? Hajdankor,
hogy mondtam
volna én el ezt
--------------------------------------------------------
akkor. Mostanában nagy ritkán, de álmaimban elő, előtör. Ahogy akkoriban
a Tisza vize fodrán vetült, fecskeszárnyon repült, és fényes nappal is suhant
az én megtestesült álmom. Emelkedett, zuhant, a magam
képezte szárnyam
öröme villant a víz felszíne felett. Szívemben bent lapult a madár szárnyas
ösztöne, s belengte a teret. Csak a velem küszködő apám póráza, és a kék ég
horizontja volt a határ. Ma már nem játszik velem ilyet a
képzelet. Mostaná-
--------------------------------------------------------
ban már drasztikus mód érzem a valót, napi szinten lent maraszt, lehúz, és
földhöz tapaszt. Derekamban munkál a csúz, míg elsatnyult szárnyam he-
lyén félig hegedt sebek fájdalma nyúz.
A mostoha nappalok után, ma már
álmaimban is csak nagy néha szállok. De úgy
voltam én egykor, a boldog
gyermekkor időkben, mint a fecske madár. Mikor, ha ég fölöttem, föld alat-
tam, és, ha azt akartam, már is terített szárnnyal
lebegtem a Tisza vize felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése