Szülőfalum

Egy vagy velem Bercel. Esküdt egy rokonnal, testvérrel, együtt
baráttal, tisztes emberekkel. Tenger velem voltál te mindig. Még
akkor is, mikor kebelbeli sok neked hátat fordított.  Mikor elho-
zott ide a jobb élet hite, tele-torok téged zakatoltak csendem mé-
lyén a kerekek. Váltig benn dobolt szívem baja, akkor is, és ott is
-----------------
a vasúti szerelvény ütemes zaja téged ordított. Azt a vasárnapot
mostanában gyakran emlegetem  … Pedig rég volt, nagyon rég.
Sokszor van eszemben, s közben eltelt ötven év. Ma már autóval
járok. Ha egyedül vagyok, és a helynévtáblához érkezem, olyan-
kor hangosan, szótagolva olvasom, mint gyermekkoromban úgy
-----------------
mondom a világ legszebb összetett szavát. Ilyen mód tagoltan,
hogy; Ti-sza-ber-cel. Fogammal tapogatom, nyelvemmel ízlelem,
számban tartom, bent forgatom, mint finom bort. Na, még egy
korty; Ti-sza-ber-cel. Ez is jó volt. Érezném még ezerszer, de mi-
kor falumba érkezem, és meglátok egy rokont, olyankor mégis
-----------------
csak visszafogom magam. Hiszen nyugodtan mondhatná rám,
hogy bolond. A kapu előtt döbbenten eszmélem, hogy, ha bár
nem is egy szuszra, de megérkeztem. Még, ha oly hosszú is volt
a túra, itthon vagyok, megérkeztem újra. Mint ahogy azt a közis-
mert, klasszikus vers is mondja, annak mottójára, mondom to-
-----------------
vább magamban a strófát. Mit mondom, dúdolom, fütyülöm, sőt
csontfésűn, és fűzfa sípon fújom, kézzel-lábbal dobolom; Hiszek-
egy, és Miatyánk, mi több Himnusz, és Örömóda. Refrénszerűen,
ismét kölyök módra, végig, s újra mindig csak az a strófa, váltig
ugyanaz a nóta, hogy ... ”Gyermek vagyok, gyermek lettem újra.”