Mister Alkohol

Uram, te ott vagy mindenütt. Úgy áll a dolog, hogy szeretem 

a tütüt, és most nagyon berúgtam. Uram ennek okán el kell,

hogy mondjam, veled meg kell, hogy osszam, számomra te

a mindennapok ténye és fénye vagy, a tudat éle. Valamiféle

mindenségkapocs, és morál; úgy, mint bánat, vigaszfonál,

és borospohár. Hogy is mondjam el? Te megfejthetetlen

ügy vagy nekem Uram. Ok,-és okozat rügy. Véget nem érő

filozófia, mint mikor, ha iddogál az ember fia. És, ha csak a

szívmotorra, a borra gondolok, a te áldott szent véred úgy süt,

hogy Isten léted orrba üt. Le merem tenni a nagy esküt, hogy

részeg állapotban, és ez sokszor igaz is, bár torzan, de te ott

vagy a hamis borban is. És, ha nekem az ivónak már nincs

vigasza, te ott vagy a semmi útporában, mikor, ha botorkáltan

megyek haza. Érezlek az esti imákban, az éjszakákban, mikor

a sav az agyamat marja. Mikor, ha áldott szent véred bukéja

kába hitemnek károgó varja. És másnap is, a víg kocsma-

pultnál a jelennél, a múltnál. Ott vagy a víg resti cimborákkal

a mámor esti vágyban. És otthon az ágyban, s a vizes pohárban,

a csipetnyi szódabikarbónában, ami néha a léha érzetem színesre

festi. A cigarettámban vagy kárörvendőn, és röhögve benn a

számban, mint torokszorító vádirat, mikor, ha az ezredik slukkja

köhögve átitat. Én bizony azt is tudom, hogy te hős józanul élsz,

és azt is, hogy a bősz borgőzös napokon elítélsz. De úgy adod

magad inkább, hogy míg bírálsz, mindig szeszes itallal kínálsz.

Mindemellett kedvelem puritán jellemed, türelmed, meg ilyen

formán mindent átható szellemed. És hát azért is, mert kegyes

nagyságod nem bánt, Isten méltóságod nekem sosem árt, így

aztán nem félek tőled, csak momentán az a furcsa, hogy mint-

ha már kettőt látnék belőled. Talán nem szabad elmondanom,

de most már kimondom a másik nagy titkomat. Igen, mert
kikívánkozik ez is belőlem, de nagyon. Nem tudom, hol
rejtegetted eddig előlem a sok kis fehér átok egeret, miket

mostanában látok? És a másik ok, és ez az én legnagyobb

bajom, amint azt már az előbb is említettem, Az az igen furcsa

felismerés, ami  a fejembe szeget üt, és most már egyre több
helyütt. Nevesen, hogy én téged mindenhol és mindenütt

az ikerpároddal látlak együtt. Mindemellett úgy áll a dolog,

hogy a mindennapok ténye vagy nekem, és fénye, a tudat éle,

és valamiféle mindenség kapocs. Te vagy a morál, a boros-

pohár, a bánat, a vigaszfonál. De, most már csak így halkan,

többes szám első személyben mondom. Mert bízom abban,

hogy ez a titok mégis csak titok, és ez hármunk között marad,

és nem mondjátok el az ápolóknak, sem pedig a doktor úrnak.