Ha menni kell

Mint Jób, ki az Urral perben sosem állt, voltam fent a mennyben, és hát

kezdetben lent mélyen, pokol szegénységben. Sorsom úgy hozta, hogy

éltem totális jólétben, és volt néhány krízis évem. Ennek okán lenn
vergődtem, csendben húzódtam meg hitvány semmi helyeken. Laktam

Budán, dohos társbérletben, és pénz híján Pesten, koszos albérletben.

Uram, ezekben a fagyos időkben bizony szerető figyelmed fuldoklás

cúgát éreztem nagyon. Az úton segítő kezed hiányát éltem meg vakon.

Ezekben az időkben

levegőért kapkodtam magányba fulladtan. Ezzel együtt, hálát éreztem

irántad mindig és mindenütt, lett légyen bár mélyén veremláz, vagy

vélvén fent dicsfény, s hegyhát. Uram, köszönöm neked, hogy élvezhet-

tem a te nagy és igaz szereteted misztériumát. Eleddig úgy ítéltem meg

békével a tőled kapott valót, miként a bibliai Jób élte meg a rosszat s a jót.

"Az Úr adta, az Úr elvette, az Úr neve áldott legyen érte!" Van ki lázad ez

ellen. Az én szívem ma is mindent elfogad tőled egyaránt, mit tőled kap

és nem méricskéli

az arányt. Az is igaz, és ezt csak így ásatag koromra tudom, hogy nehe-

zen bírom a magányt. Nyilván a te figyelmed gyanánt már rég szere-

tetben élek. De ahhoz, hogy ezt megtartsam az én gyarló hitem nem

elég, ahhoz az én pazarló emberségem túlontúl kevés. És, ha zárul

földi létem, én csak azt kérem, tőled azt remélem Uram, ha lelkem

útra kél, hogy szerető társam, és a zord tél, a vég, a napnyugta

beállta előtt még megadod nekem, hogy valahogy én menjek el előbb.