Greguss tanítónő hangja

Régóta kereng  szívemben, itt  cseng  fülemben életem legkedve-

sebb hangja, és  úgy néha, mintha a Kossuth Lajos utca felől a re-

formátus templomharang hangja, és  Greguss  tanítónő  szólna a 

decemberi pára, s a közelgő ünnepi köd fátyla mögül.  A karácso-

nyi szünet előtt kék, zöld, és barna színessel fenyőfát kellett rajzo-

ni a kiosztott papírra. Míg a többiek dolgoztak én, mivel nem volt 

színesem unottan, bent lapultam a padban. A tanárnő látva, hogy

tétlen vagyok, hozzám lépett.  Én olyan  kicsi lettem, hogy kedves 

énje szinte hegyként magasodott  fölöttem, de nem bántott, csu-

-----

pán néhány  kokit  adott a fejemre.  Eközben a  szorgos  pajtások 

szaloncukrokat, almákat meg csino  angyalkákat rajzoltak a fenyő- 

fára. Rám szólt. – Te  mért  nem rajzolsz, te  árva szívemnek  ága?

- Azért tetszik tudni, mert  az én  Jézuskám  már  régóta  bent fek-

szik a  Betlehemi jászlában.  - Na és   hol van?  - Otthon hagytam.

- Akkor szaladj  el érte! De itt légy délre, mert ha nem! Mondta fe-

nyegetően. Hanyatt-homlok rohantam a hóban. Harangszóra való-

ban elé raktam.  Szép munka, mondta,  aztán  még  megkérdezte.

És hol van róla a fenyőfa, mert én itt csak egy pólyás kisbabát, és  

-----

egy jászlat látok? - Tetszik tudni,  kezdtem volna magyarázni a le-

hetetlent. Tetszik tudni ... Hirtelen rácsapott az asztallapra. Csend,

te engedetlen,  erősen  recsegett  a hangja.  Amit én mondok, az 

szent. Na hozd ide a táskádat, és  borítsd  ki a katedrára! A táská-

ból két irka, két ceruza, egy szem  gesztenye,  meg két kavics hul-

lott ki az asztalra. - Hisz neked nem hogy színesed, de még köny-

ved sincs. Ne bolondíts engem itt fiam.  A  Botondot miből olvas-

tad.  Hát, csak  úgy  a  fejemből. – Te  ezt  kívülről  tudod?  Hazug 

vagy, nem hiszek neked.  Ne űzz velem tréfát, mert nagyon  meg-

bánod! - Nem tréfálok tanító néni.  Merőn nézett rám, aztán némi 

-----

hezitálás  után  rám  szólt.  - Akkor  mondd! - "Amikor Apor vezér 

Bizánc kapuja előtt Botond vitéznek  kiadta  a  parancsot" Az osz-

tály szájtátva hallgatott , míg én neki  buzdultan, hangosan, és ta-

goltan végig mondtam az  olvasókönyves nagy monológot. Majd

a társak szünetre mentek. - Te csak maradj bent, szólt rám. Neve-

tett, fejemet simogatva sírt, könnyezett, és kaptam  tőle egy olva-

sókönyvet.  - Tessék,  ez a  tied!  Azóta  itt  kereng  szívemben,  itt 

cseng fülemben életem legkedvesebb hangja, s mintha a Kossuth 

Lajos utca felől a református harang, és  Szűz  Mária  szólna  a téli 

pára, a  decemberi  köd  fátyla, és a  Betlehemi Jézus jászla mögül.