Istenkáromlás

Olyan pazar szókészlettel, olyan gazdag nyelvezettel, ezer ízzel,

és színnel, mint a magyar egyik se bír. Lehet az bár szír, francia,

orosz, akár ír. Hiszen, hacsak a káromkodásra gondolok … Csak

Isten a megmondhatója, hogy mennyi trágár kifejezést, mennyi

szitkot tudok. És ez most annak okán jutott eszembe, hogy

tegnap, mikor éppen egy rozsdás szeget vertem a parkettbe.

Hogy is mondjam másként, és szépen? Mikor ennek nem a fejé-

-------

re hanem a kezemre ütöttem. Elkezdtem az ujjaim rázni, s a sza-

vakat cifrázni. Ahelyett, hogy azt mondtam volna okosan, és szé-

pen, hogy ejnye-bejnye te fanyelű kalapács, vagy inkább te fake-

zű parkettás! Én nem ezt mondtam, hanem azonnyomban dúltan

az Úrhoz fordultam, mert ebben csak is ő lehet a hibás. Te Magas

ságos, ki ott a mennyben vagy, te ki sosem mutatod meg magad,

de ennek ellenére a feltételeket mindig te szabod. Az áldóját

-------

Uram! Hát mért nem ba...od meg azt bárcabitorló kur… jó anyád.

Én, az esetlen otromba parkettás, még jó néhány durva, és kere-

setlen szóval folytattam tovább. Kínomban dühösen sziszegtem,

fújtam. Aztán mikor már megnyugodtam, megint csak hozzá for-

dultam, csendesen kértem, imádkoztam. Hiszen volt rá okom bő-

ven. Istenem ne vedd zokon, hogy vétkeztem ellened, szánom és

bánom bűnömet, és bocsáss meg nekem gyarló emberednek.