Mint télen a hó

Úgy hull szívedre ma is a szó, mint télen a hó, mely sivár,

fehér, és kietlen. Ereidben fagyott a vér, és megfogyott a

jó, ami eddig arra érdemesített, hogy figyeljek rád, és sze-

resselek. Elmentél messze, el, valami átok, addig már alig-

ha látok el, számomra távoli vidékre. És már nincs is esély,

--------------

hogy, onnan te visszatérj. Valahol álmos robotban, valami

buta mákonyban ott maradt a te régi valód. És nincs se égi,

se földi jel, mely mutatná az utat. Irányt nem talál szemem,

bár kutat. Nem talál semmi olyan mutatót, mely visszahoz-

ná onnan az eltévedt utazót. Itt ebben az adok-kapok csen-

--------------

des számításban valahol, valami hiba csúszott. A nagy, és

túlzott csábításban elfogyott hited, ... valahogy megkopott

a te egykor tett "igaz" esküvésed. Hetek teltek, míg érezni

kezdted, csupán csak egy csörgőórát hoztam el. És hát azt

sem vetted észre, hogy aznap reggel vetetlen ásított az ágy.

--------------

Persze nem voltak, ... de nem is lehettek viták, csak jóval ké-

sőbb, mikor már jobb időt reméltek a kitömött cipők. Mikor a

vállfán hetekig lógtak az ingek, a ruhák, amik még mindig en-

gem reméltek a szekrényben bent. Csak hát, akkorára már a

szent Ararát hegy, a nagy, és a végtelen csend nézett le ránk.