Hogy írjam szavakba ...

Hogy írjam szavakba, milyen egy megsárgult kép hatása, mikor

ha fakult fényt szűr az idő homálya. Bizonytalan vagyok, de ab-

ban biztos, hogy ott, a messzi világban, a hamvas korunk virá-

gában olyan jó volt egyként összebújva lenni. Nem volt ott bán-

tó senki, sem nem ártó számunkra semmi. Lehettünk tán előre-

-----------

látók, netán az orrokunkig se látók, és bárhogy is volt, de mind

kíváncsi jövővárás, mind eljövő idővágyás voltunk mi akkor. Így

voltunk vidor csapatban megannyi csodalény, jövőígéret, glória-

fény. Persze visszanézve aligha látok tiszta égboltot innen, mert

látnok nem vagyok, sem nem Isten. De annyi bizonyos, hogy bol-

dog fényben ragyogott, akkor ott köröttünk minden. Még most is

-----------

örömvillanás szalad át az idegszálakon, hideg borzongás fut vé-

gig hátamon, ha arra gondolok, hogy ott járt köztünk a sokat, és

nagyot ígérő jövő. Ott jött-ment közöttünk a fényes, és megérintett

minket. Ti szívemnek leányai! Lehetett-e a ti akkori vágyatok pará-

nyi semmi, a ti akkori álmaitok árnynyi, vágyaitok parázna holmi?

És ti velem egy eszmélet katonái, tudtok-e csendben ülni, ... némát,

-----------

süketet játszani? Hogy is lehetne nem emlékezni most; vakságot

színlelni, mikor ha göröngyös útjainkra kellene visszanézni. Mivé

lett az akkori ifjúságunk szelleme? Otthoni ég alatt kellene egybe-

gyűlni, egykori álmainkkal szembesülni. És, nem csak a ma élők

miatt, de miattuk is, kik már nincsenek. Le kellene ülni, bizonyos,

hogy nekik is tetszene. Mára közülünk sokaknak szája néma, ab-

-----------

laka vak, ajtaja zárva. Azért is szeretnélek hallani, látni titeket rég

ti élő lelkek, ti épkézláb emberek. Ti drága szentek, ... honi ég alatt

ölelni titeket, amíg még lehet. Mert, kiknek is lenne jobb, különb, és

meggyőzőbb szava, kiknek is lenne több, és szeretőbb ölelése, mint ti-

néktek. Hisz ti voltatok a huncut éveim kincsei, ti egymásnak is já-

tékai, fényei, derűs lámpásai, és az én pajkos szívemnek napvilágai.