A mindennapi kenyerünket ...

Mivel az Úr kegyelméből élsz kezdettől. És, mert túlontúl félsz
a büntetéstől, te imát mormolsz mindennap fülébe. Hát fogad-
kozz, ... hízelegj csak az Úr szemébe. Tele van veled a hócipője.
Hisz csak félig figyelsz oda ”a meghitt monológra”. Igen, mert
váltig szaladsz, hajtod a dolgodat. Míg beszélsz, amíg eszmét
---------------------------------------
cserélsz vele, csak a szokott paneleket sorolod. Ugyanazt szava-
lod mindig; "szenteltessék meg a te neved”. És alább; ”add meg
nekünk a mindennapi kenyerünket”. Miközben ígérsz neki fűt, s
fát, monoton folytatod tovább; "megbocsájtunk az ellenünk vét-
kezőknek”. Amikor te ezeket a szavakat mondod, akkor a saját
nevedben, magad ügyében, de többes számban beszélsz. Hiába
---------------------------------------
emelkedett a gondolat, egy fikarcnyit sem érsz el vele, hisz nincs
ott az eszed, és nincs benned áhítat. Ezzel szemben elvárod tőle,
hogy erőt adjon neked, és egészséget, na és időt, és még arra is
kéred Őt, hogy itt lent, szerethetőbb világot adjon számodra. Mi
több még azzal tetézed, hogy odafent az édent biztosítsa neked,
---------------------------------------
magát mennyországot a te Teremtőd. Közben észre sem veszed,
hogy milyen nyomás alatt tartod Őt. Add Istenem, de aztán máris!
Újfent, ismételten, és folyton csak add! ... Így aztán ne csodálkozz
azon te telhetetlen, te hiteltelen fajzat, hogy ott fenn az nagy, igaz-
ságos, az nagy, ... és magasságos Isten nem tud kiigazodni rajtad.