Berceli vásártér

Kölyökkoromban kéthavonta vásárt rendeztek falunkban. A szí-
nes kavalkád nagy ricsajjal járt. Adtak-vettek, pénzt árura, árut
pénzre cseréltek az emberek. A kíváncsiság, és a nyereségvágy
vonzotta a népet. Mindig tárt szívvel vártam a nagy csinnadrat-
tát. Azért is szerettem, mert ilyenkor nem kellett iskolába men-
---------------------------------------
ni. Apánk ilyenkor engedte, hogy otthon maradjunk. Az udvarunk
előtti vásártér volt ifjúkorunk birodalma. Számunkra ez volt a szó-
rakozás tengere, a tanulás medre, és partja. Itt hullámzott a napok
apálya-dagálya, ez volt az életre nevelés iskolája. És a tér mellett a
tüdőt erősítő, s a szívderítő focipálya. Ahova a falu apraja, és nagy-
ja ünnepi alkalmakra kivonult. Ahol a mulatozás, és a lárma néha
---------------------------------------
az éjszakákba nyúlt. De a vásár volt igazán az ünnepek csúcsa.
A vásárokon szinte minden volt a téren, mi szemnek, s szájnak
ingere. Lacikonyha, kolbász, hurka. Különféle mézek, lélekvidító
mécsek. Cukrászsütemények; huszárfigurák, babák, nyakláncok.
Lehetett venni Jézuskát, tükrös szívet, annyi mézest, és édest, mi-
től a lélegzet elállt. Persze tetszett a kupecek eszes alkuja is. Ezek,
-------------------------------------
míg az eladó félnek a tenyerét csapkodták, igencsak kacsintgattak,
komáztak. Szilaj csikókra, fogatos lovakra, tehenekre, borjakra al-
kudoztak. Sertések, malackák, családi értékek, kisebb-nagyobb va-
gyonkák cseréltek itt gazdát. Megfogott, a csontomig hatott ez a
csodavilág. Álmomban a régi sokaságban, képzeletem a békebe-
li forgatagban, szívem egy ilyen nagy berceli vásárban járt tegnap.