Istenakarat, és önsajnálat

Ifjan, mikor göröngybe botoltam a rögöt okoltam. Mikor az
ág húzott, volt, hogy a sorsot szidtam, mint a tövisbokrot. Eb-
ben a nagy táncos lakodalomban, ebben a zajos városban, én
mindig Istent káromoltam. Igen, míg rá nem jöttem, hogy nem
Istenben, hanem bennem van a hiba. Aztán keresni kezdtem az
-------------------------------------------------
okokat. Vélvén, hogy az akarat bent lapul az önsajnálat mélyén.
Kérlek Uram, hogy több türelmet adj, tágabb tűrési határt! Se-
gíts, hiszen nélküled szívem üres, lelkem elesett gyáva, eszem ki-
fosztott árva. Segíts, hogy ezeknek átka, eretnek súlya ne húzzon
a sötét magányba. Uram, megvallom neked, hogy védjem hazug
-------------------------------------------------
világom, én már régen álarcot hordok. Mióta nincsenek igaz bará-
tok, azóta nekem hamis lett a lelkem. Azóta mindig mosolygok. Az-
óta nekem folyton virít a fogam, még a szemem is kacsint, mintha
ezeknek én itt cinkos társuk lennék. Pedig te tudod a legjobban,
hogy sírni tudnék. Uram, én, ki nem tartozom sehova, mindent
-------------------------------------------------
megteszek magamért, s a hozzám mostoha Jehova tanúkért. Bi-
zony a számkivetett elítélt mindenét odaadja azért, hogy szeres-
sék. És nem a te érdemed, hogy ebben a nagy tülekedésben ma-
gamra találtam. Uram, ha nem vigyázok a napok tétova partta-
lan hulláma elsodor. Látva, hogy terád nem számíthatok, én már
-------------------------------------------------
a magam erejéből, felszabadultan tudok ár ellen úszni. S, hogy élet-
ben maradjak megtanultam a háborúban némának lenni. Tudod, én
nem láttam olyan halat, ki ne tudott volna úszni, de még madarat
sem olyat, ki ne lett volna képes szélirányba szállni. Te úgy szereted
a vadat, hogy az a saját ösztönére hallgat. Csak azt a mai napig sem
értem, hogy mért teremtetted az embert a maga börtönében rabnak.