Végállomás, nem megy tovább . . .

Annyi minden vonzott akkor még haza. Sok ve-
lem egy szállt fel akkor a vonatra. Én jó magam,
volt idő civil gúnyában, holt idő katona ruhában.
Sínek párhuzamán retúr ingáztam oda-vissza.
Hányszor volt hazatartva, hogy Nyíregyházán
már csak a vágy árnyéka volt a vicinális. A ka-
-------------------------------------------------
nyarból füttyhang. Hogy az a, ... elment a Balsai
bitang. Te jó ég, ha ezt elértem volna . . . Gyalázat!
Számolhatom hazáig a slipper fákat. A gyalogtúra
úgy alakult, hogy a borúra, s a hosszú útra a vasúti
restiben sebtiben magamhoz vettem valamit. Mert
ilyenkor már csak a bor segít. Amíg a lábam a slip-
-------------------------------------------------
perfákat számolta, áradt a bor szaga, ezek sorában
pedig vers, és nóta. Így rendben, már itallal kezem-
ben, víg menetrendben jöttek az állomások. Bizony
így volt ez akkor fáradt vasúti sínek. Az ital fogyott, a
lábam lekopott, de becsülettel hazavittek. Ti, kik még
maradtatok hálás telefonpóznák, hű őrkatonák, és ti
-------------------------------------------------
zümmögő drótok, zenélő muzsikusok, halljátok még
a vonat zakatoló hangját? És ti, volt barátok füttyős
mozdonyok, muszáj utak katonái, emlékeztek még
rám? Én a ti rokonotok vagyok, és tinéktek is bölcs
állomások, ti öreg vasúti révek, Megint itt bolyongok
köztetek. Fogadjátok hát illően a rég látott vendéget.