Krisztus kereszthalála napján
ment el. A húsvéti ünnepek miatt
egy hetet vártak a temetéssel.
Délután, a ravatalozóház terasza
alatt száz szám érző lélek állt
keresztanyám koporsója körül.
Megcsitult keze imára kötve,
szeme körül derű fénye, és szinte
kisimult arccal feküdt kiterítve.
Itt az idő, menni kell, mondta a
pap, miután elbúcsúztatta a
családot, és a rokonokat. A berceli
--------------------
temető csapásán sok velem egy
deresedő kísérte sírjához. Kint,
hantjára rakták a koszorúkat, majd a pap a vélt
feltámadásról,
a hit erejéről, és a remélt öröklétről beszélt.
"Az Úr az én pászto-
rom, nem szűkölködöm, füves
legelőkön terelget, csendes vizek-
hez vezet engem" A hosszú
utazást, és a gyászszertartást követő-
en, hiányuktól részegülten kerestem a rokonokat.
Ott botorkáltam
--------------------
porladt tetemük felett. Telhetetlen
kerestem az ismerős neveket.
Közben észre sem vettem, hogy rám
szakadt a múlt. Egészen sö-
tétedésig tartott a visszaút.
Éreztem, ahogy nagynéném hajából
szappan illat árad. Néztem, ahogy
kender vásznat szapul a Holt-
Tisza partján. Láttam, ahogy a
kőbevésett égben lakó bálvány gyí
Harmat, gyí Fakó, egyik
nagybátyám éppen fogatát hajtja
haza
------------------
a határból. Én meg, ki egész nap
vele voltam, este hazatérvén há-
tul a szekér saroglyán lógattam a
lábam. Révülten véreim közt, el-
porladt rokonok fölött esti
harang szóig emlékeim aranyán jártam.
Akkor ott keresztanyám temetése
napján, amíg rám nem borult
az alkonyat burka, egy kicsit
talán már azok unszolása is megcsa-
pott, akik azt mondták hogy, jobb
lett volna, ha itthon maradok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése