Harag

A saját vérem fordult ellenem. Nekem esett, és mert nem ér-

tettem sok bajának ágbogát, hát szívemnek szegezte harag

borotváját. Volt már ilyen, mindig én engedtem, de akkor nem.

Megmakacsoltam magam, már akkor megbántam, de elvonult,

mint egy dúvad. Elvitte a vérig sértett bódulat. Éveken át vár-

tam, hogy egyszer megbocsájt. Ezer éven át, ezer esztendő

nagy idő. Hisz a szeretet drága kincs, és bűnbocsánat nincs.

--------------------------------------------------------------------

Sokáig kerestem haragja okát, nem leltem nyomát, sem nem

gyógytó írt sebére. Én voltam a hülye, mert igazságosztáskor

hagytam, hogy elmenjen a háztól. Hányszor érdeklődtem ro-

kontól, kérdeztem csőstől sok baráttól, ismerőstől. Látták-e,

hallottak-e róla? Mindig az volt a nóta, hogy nem. Mondván,

főjetek a saját levetekben. Akkor vesztem volna meg, akkor

haraptam volna jót a nyelvembe, mikor kimondtam azt a szót.

--------------------------------------------------------------------

Annyi év után is bánom, és várom. Ha rágondolok remeg a

szám, szenvedek a strázsán. Hogyha a kutya mordul, ha vala-

mi mozdul kint az udvaron, én miden dolgomat otthagyom.

Eldobok kaszát, kapát, és futok a tornáchoz, még mindig azt

remélem, hogy megjön az én okos testvérem. Bigott hiszem,

hogy visszatér, megbékél az én konok megsértettem, hiszen

mi egy vér vagyunk. S megint, mint régen egy lesz a szavunk.

--------------------------------------------------------------------

Várom, észhez tér, eljön, vágyom, hogy zörögjön az ajtón. El-

mondom, majd neki mennyire vártam, s hogy már, akkor meg-

bántam. Ha eljön, elmondom neki mennyire szeretem, milyen

öröm, hogy megölelhetem, s hiszem, hogy az én semmi, nem

engedtem neki bűnöm megbocsájtja. Isten látja lelkem, mióta

nagy haragjával elment, én csak ebben a részegítő álom cso-

dában bízom, azóta én ennek a pillanatnak aszúborát iszom.