Isten
a
tanú, hogy száz esztendeje az Úr dicsőségére, s
a
maga becsületére kőfalú templomot emelt Bercelen a
falu.
De a háború zaja, és a nagy robbanása után kapuja
zárva,
fala lyukaktól sebzett, üszkös tornya árva lett. Így
meredt
rá megtépve Isten egére. Estére szárnyas pogány
kísértetek
lepték el. Baglyok, denevérek repdestek fel a
bombáktól
lyuggatott teteje alól. Isten háza széthullt akol,
s
a dicső múlt úgy állt ott, ahogy az elhagyott birka ól.
A
pusztítás után éveken át dudva nőtte be eső áztatta
csapzott
falát. De ahogy teltek az évek a szorgos berceli
népek
keze nyomán hitük szerint méltó háza lett Istenük-
nek.
Az Úr temploma alól megint orgona, ismét ima szava,
és
ének, tornyából harang hangja szállt innét az égnek.
Aztán
a háború után a sok gyermek áldás okán a falak
között
új életekkel, virult hittel teltek meg újból a padsorok.
Az
imába ájult, vásott kölyök had, - köztük én is, a velük egy
ifjú
lélek -
a megújult karzat alatt áradt
be mind, Krisztus-
igét
tanult, s imakönyvet bújt. Vasárnap; gyónt, és áldozott.
Isten
rá a tanú, hogy száz esztendeje az Úr dicsőségére, s
a
maga becsületére kőfalú templomot emelt Bercelen a falu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése