Ha majd megéred, bár reméled, hogy nem, amikor fáj, és már
homályban úszik tőle a szemed. Elalvás előtt érzed a bajt, ott van
veled, ettől remeg lábad, kezed. Ha majd kénynek-kedvnek rajt
cimbalomhúr bajt játszanak rajtad az idegek. Mikor, már csak őr-
lődsz, fájsz, és az évek, mint vicsorgó, veszett kutyák, rád olvassák
---
bűnödet. Ha reszketeg öreg, sem úr, sem eb, senki, de senki sem
törődik veled. Nyilván, gyermeteg sem kívánnál ilyet sem magad-
nak, sem senkinek. És ezek még csak jelek, kusza félelmek, ami
csak nagy néha lopja be magát vénséges napjaidba. És ezt még
el is viseled, és végig is gondolod, riadt állapotban, ijedten ma-
gadban. Istenen kívül van-e ezen a világon, ki rád féltőn vigyáz-
---
zon? Ki az, ki arra rendeltetett, hogy felfogja végső tekinteted?
Az élet szikrája kél, kit nem kell, hogy kérjél, ki aggódva nézi majd
mikor az asztalodon elporladt életed morzsáit, étked megmaradt
falatkáit monoton forgatod szádban félvakon. Ki féltve őriz addig,
mígnem, e földi talapzaton sírba fordulsz egy bús reszketeg napon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése