Félelem

Üveges szemekkel néz hátra lidérces útjára a világ. Minek
utána beette magát riadt gúnyájába a szúrós tövis bogáncs.
A félelem rozsdás szegeivel, és a maga ácsolta kereszttel há-
tán görnyedten, árván, még is csak megy tovább az élet. Azok,
kik maradtak számot vetettek. Még kék az ég, és messze még
--------------------
a vég. Odébbállt a vész csahos kutyája, alábbhagyott a félsz
vad ugatása. Csak hát sok lélek már odaát ... Átköltözött, el-
ment oda, ahonnan nincs vissza jel, ahonnan nincs visszaút.
Végső búcsút intettek a kezek ... Becsapott szívvel, csalódott
lélekkel néznek a családok, s szomorú pillantást vetnek egy-
--------------------
másra szomszédok, rokonok. Mi végre vagyunk mi mind, ha
elbukunk, mint az oktalan, tudattalan állat, mi öröme telik eb-
ben az Úrnak, és mért esik így reánk méla közönye? Elveszi
reményeinket, elszólítja szeretteinket? S a kérdés süket fülek-
re lel. Nincs rá válasz a léleknek, nincs magyarázat. Csend, és
--------------------
a néma döbbenet. Csak a vak remény marad hátra vigasznak.
A járvány óta, gyáván húzódunk meg Isten tenyerén. A homály
szódás szemüvegén át nézzük, bámuljuk egymást. Az orrunk
alatt lopva formálja szánk a lomha szavakat. Szívünkbe egy is-
mert tőmondatot hint. Úrnak hála, hogy itt vagy közünk megint!